• Menük •

• Rendezvény fogalmak •

Dugópénz:

A vendéglátó üzletbe a vendég által bevitt saját italok felszolgálásáért fizetendő díj, mely tartalmazza a személyzet munkadíját, valamint a felszolgáláshoz igénybe vett poharak használatának, mosogatásának költségét és az elmaradt nyereség miatti (szerényebb) kompenzációt is.

Foglaló:

Amennyiben a felek az adott öszzeget foglalónak nevezik, azaz az ügylet létrejöttének biztosítékaként adják, abban az esetben a szerződés meghiusulásáért felelős fél elveszíti azt az összeget, azaz ha a Megrendelő, hibájából (neki felróhatóan) nem jön létre a szerződés, akkor a Vállalkozó megtarthatja a foglaló összegét, viszont ha a Vállalkozó nem kívánja / tudja a szerződés megkötése és a foglaló átvétele után az ügyletet továbbvinni, befejezni (tehát nem tud teljesíteni), abban az esetben a Vállalkozó köteles duplán visszafizetni Megrendelő részére.

Előleg:

Egy megállapodás, szerződés egyoldalú megszüntetése esetén is egyszerűen visszakérheti a Megrendelő az előleg összegét, vagy a Vállalkozó egyszerűen visszaadja, és nincsenek egyéb jogkövetkezmények, amennyiben nem írtak ilyeneket a megállapodásba!

Catering:

A catering szó egy angol kifejezés, elsődleges jelentése: tömeg-ellátás, tömeg-élelmezés, utasellátás, illetve közétkeztetés. A catering szolgáltatás a rendezvény étel-ital biztosítása mellett, a kiszolgáló személyzet munkája a rendezvény különböző elemeinek részleges vagy teljes megszervezésének jelentése. Napjainkban egyre népszerűbb szolgáltatás a rendezvényeken, nélkülük ma már nem lehet igényes rendezvényt leszervezni. Akár magán, akár céges rendezvény, a cateringesek minden eseményhez tökéletes segítséget nyújtanak. A helyszín megválasztása, berendezése, és a műsorszolgáltatás is szerepel kínálatukban.

Rendezvény szervezés:

A teljes vagy részleges rendezvény megszervezése, melynek része a catering szolgáltatás.
További információ

Pincér lexikon:

Asztalszoknya, Chafing, a la carte, asztali patika,…
További információ

Rendezvény forgatókönyv:

A JÓ RENDEZVÉNY ALAPJA, a rendezvénnyel kapcsolatos összes adat időrendi sorrendben, árakkal és egyéb kiegészítőkkel kiegészítve.

Szakács lexikon:

Alapfogalmak és kifelyezések
További információ

• Rendezvény menük •

1.1.1. Rendezvény menü

1.5-2.0 órás idő intervallum
Tányérszervíz tálalással

Főétel:
Sertésszelet Bécsi bundában sütve
Párolt rizs, zöldborsóval és petrezselyemmel

Saláta:
Csemege uborka

1.500.-Ft/fő +Áfa

1.1.2. Rendezvény menü

1.5-2.0 órás idő intervallum
Tányérszervíz tálalással

Főétel:
Pulykamell Cordon Blue
Steak burgonya

Saláta:
Házi uborka saláta

1.750.-Ft/fő +Áfa

2.1.1. Rendezvény menü

1.5-2.0 órás idő intervallum
Tányérszervíz tálalással

Leves csészében:
Brokkoli krémleves, pirított kiflikarikával

Főétel:
Pulykamell Cordon Blue

Burgonya cikk fűszeresen sütve
Párolt rizs zöldborsóval

Saláta:
Mix saláta, házias módra
(Fehérkáposzta, uborka, paradicsom, paprika, ecetes dresszinggel)

2.100.-Ft/fő +Áfa

2.1.2. Rendezvény menü

1.5-2.0 órás idő intervallum
Tányérszervíz tálalással

Leves csészében:
Húsleves daragaluskával

Főétel:
Csirkemell Borzaska
Petrezselymes burgonya

Saláta:
Ecetes uborka

1.750.-Ft/fő +Áfa

2.1.3. Rendezvény menü

1.5-2.0 órás idő intervallum
Tányérszervíz tálalással

Ital:
Üdítő ital szénsavas, vagy rostos 3 dl / fő

Leves csészében:
Zöldségkrémleves, pirított zsemlekockával

Főétel:
Brassói aprópecsenye Teri néni módra
Sült kocka burgonya

Saláta:
Káposzta saláta háziasan

1.750.-Ft/fő +Áfa

2.1.4. Rendezvény menü

1.5-2.0 órás idő intervallum
Tányérszervíz tálalással

Ital:
Üdítő ital szénsavas, vagy rostos 3 dl / fő

Leves csészében:
Erdei gyümölcsleves, tejszínhabbal

Főétel:
Sertéskaraj roston sütve bakonyi gomba mártással
Galuska

Saláta:
Uborka saláta háziasan

Desszert:
Palacsinta túrókrémmel töltve
Palacsinta barack dzsemmel töltve

1.900.-Ft/fő +Áfa

2.1.V. Rendezvény menü

1.5-2.0 órás idő intervallum
Tányérszervíz tálalással Húsmentes

Ital:
Üdítő ital szénsavas, vagy rostos 3 dl / fő

Leves csészében:
Erdei gyümölcsleves, tejszínhabbal

Főétel:
Grillezet görög sajt
Grillezet zöldségek, cékla, cukkini, gomba, paprika
Párolt rizs

Desszert:
Mákos guba
vanília sodóval

1.900.-Ft/fő +Áfa

2.1.GM.LM. Rendezvény menü

1.5-2.0 órás idő intervallum
Tányérszervíz tálalással Gluten Free, Laktoz free

Ital:
Üdítő ital szénsavas, vagy rostos 3 dl / fő

Leves csészében:
Húsleves zöldségekkel

Főétel:
Csirkemell grillezve pestoval fűszerezve
Grillezet zöldségek, cékla, cukkini, gomba, paprika
Párolt rizs

Desszert:
Gluten Free Black&White desszert

1.900.-Ft/fő +Áfa

2.1.5. Rendezvény menü

1.5-2.0 órás idő intervallum
Tányérszervíz tálalással Húsmentes

Ital:
Üdítő ital szénsavas, vagy rostos 3 dl / fő

Leves csészében:
Erdei gyümölcsleves, tejszínhabbal

Főétel:
Grillezet görög sajt
Grillezet zöldségek, cékla, cukkini, gomba, paprika
Párolt rizs

Desszert:
Mákos guba
vanília sodóval

1.900.-Ft/fő +Áfa

2.2.1. Rendezvény menü

1.5-2.0 órás idő intervallum Bankett menü minimum 40 fő
Tányérszervíz tálalással

Köszöntő ital:
Törley Pezsgő – édes, száraz, alkohol mentes
Ásvány víz korlátlan fogyasztással

Előétel:
Mexikói friss saláta bacon chipssel

Főétel:
Csirkemell szezámos bundában
Trappista sajt rántva
Párolt rizs zöldborsóval
tartár mártás

Desszert:
Narancsos tiramisu gyümölcssalátával

2.250.-Ft/fő +Áfa

2.2.GF. Rendezvény menü

1.5-2.0 órás idő intervallum Bankett menü minimum 40 fő
Tányérszervíz tálalással Gluten Free

Köszöntő ital:
Törley Pezsgő – édes, száraz, alkohol mentes
Ásvány víz korlátlan fogyasztással

Előétel:
Bakonyi betyárleves / sertéshús, fst kolbász, gomba, tejszín /

Főétel:
Csirkemell pácolva zöldfűszeresen, pikáns paradicsomkrémmel
Brokkoli rántva gluténmentes
Cukkini grillezve
Párolt barna rizs

Desszert:
Gluten Free Black&White desszert

2.450.-Ft/fő +Áfa

2.2.V. Rendezvény menü

1.5-2.0 órás idő intervallum Bankett menü minimum 40 fő
Tányérszervíz tálalással Húsmentes

Köszöntő ital:
Törley Pezsgő – édes, száraz, alkohol mentes
Ásvány víz korlátlan fogyasztással

Előétel:
Friss saláta kavalkád, balzsamecetes dresszinggel

Főétel:
Görög grillezett sajt
Brokkoli rántva gluténmentes
Párolt rizs zöldborsóval

Desszert:
Narancsos tiramisu gyümölcssalátával

2.250.-Ft/fő +Áfa

• Esküvői menük •

1.1. Esküvői vacsora menü

1.1. Tradicionális tálalással (tálszerviz tálalással, 4-6 fő/tál)
1.1.B. Büfé szerviz tálalással ( 3 órás svédasztalos catering )

Leves:
Húsleves “Rosenberger” módra
Húsleves, daragaluska, májgombóc, csiga tészta, főtt zöldség darabolva és Erős Pista a bátraknak)

Főételek:
Sültes tál
Sertéskarajszelet Bécsi bundában sütve
Csirkecombok kerti fűszerekkel pácolva, kemencében sütve
Pulykamell fokhagymával és zöldfűszerekkel tűzdelve
Gombafej és Karfiolrózsa Bécsi szezámmagos bundában

Köretek:
Párolt rizs, zöldborsóval és petrezselyemmel
Petrezselymes burgonya
friss fehérkenyér

Saláták:
Káposzta saláta háziasan készítve
Csemege uborka

Mártás:
Tartár mártás

1.1

4.000.-Ft/fő +Áfa

1.1.B.

5.500.-Ft/fő +Áfa

2.1. Esküvői vacsora menü

2.1. Tradicionális tálalással (tálszerviz tálalással, 4-6 fő/tál)
2.1.B. Büfé szerviz tálalással ( 3 órás svédasztalos catering )

Leves:
Tyúkhúsleves gazdagon
(Torma és mustár a főtt húshoz és Erős Pista a bátraknak)

Főételek:
Sültes tál
Pulykamell Trappista sajttal és füstölt Bajor sonkával, Bécsi bundában sütve
Sertéstarja fokhagymás mediterrán fűszerekkel pácolva és grillezve
Csirkecomb Gödöllői módra
( Zsemlés fűszeres töltelék, csirkemájjal és zöldborsóval)
Brokkoli mandulás kéregbe sütve (rántott)*

Köretek:
Burgonya cikk fűszeresen sütve
Párolt rizs zöldborsóval
Zöldségálom Mediterrán zöldségekkel

Saláták:
Mix saláta, házias módra
(Fehérkáposzta, uborka, paradicsom, paprika, ecetes dresszinggel)
Mártás:
Tartár mártás

2.1.

4.500.-Ft/fő +Áfa

2.1.B.

6.000.-Ft/fő +Áfa

2.2. Esküvői vacsora menü

2.2. Tradicionális tálalással (tálszerviz tálalással, 4-6 fő/tál)
2.2.B. Büfé szerviz tálalással ( 3 órás svédasztalos catering )

Leves:
Tárkonyos pulykaragu leves

Főételek:
Sültes tál
Pulykemll zöldségekkel göngyölve, tejszínes sajtmártással
Sertéstarja fokhagymás mediterrán fűszerekkel pácolva és grillezve
Csirkecomb Dijoni pácolással, roston sütve
( Zsemlés fűszeres töltelék, csirkemájjal és zöldborsóval)
Brokkoli mandulás kéregbe sütve (rántott)*
Gombafej szezámmagos Bécsi bundában sütve

Köretek:
Burgonya cikk fűszeresen sütve
Párolt rizs zöldborsóval
Zöldségálom Mediterrán zöldségekkel

Saláták:
Mix saláta, házias módra
(Fehérkáposzta, uborka, paradicsom, paprika, ecetes dresszinggel)

Mártás:
Tartár mártás

2.2

5.500.-Ft/fő +Áfa

2.2.B.

7.000.-Ft/fő +Áfa

3.1. Esküvői vacsora menü ( Gourmet menü )

3.1. Vegyes tálalással (tányérszerviz és tálszerviz tálalással, 4-6 fő/tál)
3.1.B. Büfé szerviz tálalással (3 órás svédasztalos catering, látvány grill konyhával )

Előétel, személyenként szervírozva:
Friss tépett saláta Roquefort dresszinggel, Speck sonka sárgadinnyével
töltött tojás kacsamájas pástétommal
Leves, tálszervizben szervírozva
Vőlegényfogó leves
(erős pista, torma és mustár a főtt húshoz)
( marhahúsból, tyúkhúsból vegyesen készített gazdag húsleves)

Főételek:
Ragu/pörkölt:
Erdei gombával fűszerezett vadragu, burgonyakrokettel
Sültes tál
Szűzérme “Gourmand” módra ( Camambert sajt mártással)
Csirkemell nyárs zöldségekkel sütve
Hagymás rostélyos (hátszínszelet)
Brokkoli, cukkini, karfiol pikáns párizsiasan és mandulás köntösben*

Köretek:
Burgonya cikk fűszeresen sütve
Jázmin rizs zöldségekkel párolva
Burgonyakrokett
Saláták:
Paradicsom saláta háziasan
Uborka saláta tejföllel
ecetes vegyes savanyúságok

Mártás:
Savanykás almamártás a főtt húsokhoz
Remulade mártás a sült zöldségekhez

3.1.

5.800.-Ft/fő +Áfa

3.1.B.

7.900.-Ft/fő +Áfa

• Éjféli vacsora menük •

1.1.0. Esküvői Éjféli vacsora menü

Büfé szerviz tálalással ( „Svédasztalon”)

Töltött káposzta “Friedmann”
(mini töltelék 4 db/adag, édeskáposzta töltve, savanyú káposzta apró )
füstölt kolbász kocka, bacon kocka, ) – tejfölt és kenyeret az ár tartalmazza

Vacsorán megmaradt sültek újra tálalva

1.100.-Ft/fő +Áfa

2.1.0. Esküvői Éjféli vacsora menü

Büfé szerviz tálalással ( „Svédasztalon”)

Marhapörkölt vörösborosan, tarhonyával
Majonézes burgonya saláta
Görög saláta olajbogyóval és feta sajttal
Ecetes uborka, bogyiszlói paprika

Vacsorán megmaradt sültek újra tálalva

1.100.-Ft/fő +Áfa

3.1.0. Esküvői Éjféli vacsora menü

Büfé szerviz tálalással ( „Svédasztalon”)

Hidegtálak:
Sajtkavalkád hidegtál
Töltött tojások hidegtál
Sültes húsos 1.1. hidegtál

Vacsorán megmaradt sültek újra tálalva

1.100.-Ft/fő +Áfa

• Karácsonyi menük •

5.1.1. Karácsonyi menü

Minimum 50 fő
Tálszervíz tálalással, 4-6 fős elosztásban, köszöntő itallal.

Ital:
Köszöntő ital pezsgő
(Egyéb Ital nincs kalkulálva azt külön az italcsomagból választható.)

Leves:
Húsleves zöldségekkel, petrezselymes daragaluskával és csiga tésztával

Főételek:
Pulykamell rolád fetával töltve és baconba göngyölve
Sertéskaraj Bécsi sokmagvas bundában
Brokkoli és karfiol Orly bundában ( pikáns párizsi bunda, sörrel)
Steak burgonya
Zöldséges párolt rizs

Savanyúság:
Csemege uborka, Ecetes paprika
tartár mártás

Desszertek, aprósütemények:
Pogácsa vegyesen
Somlói galuska
Túrógombóc erdei gyümölcsmártással

3,990.-/fő + Áfa

5.2.2. Karácsonyi menü

Minimum 50 fő
Büfé szerviz tálalással, korlátlan italfogyasztással

Ital:
Köszöntő ital pezsgő
üditő szénsavas / kimért /
ásványvíz szénsavas és mentes / 0,75 /
Kávé, cappuccino és tea
Csapoltsör, Borok kancsóban ( fehér, rose, vörös )
(Egyéb Ital nincs kalkulálva azt külön az italcsomagból választható.)

Hideg falatok és saláták:
Előétel tányérszerviz tálalással
Hátszinrolád /galantin/ chilis körte dzsemmel
Szárnyas galantin
Kacsamáj pástétom, vörösáfonya dzsemmel
Gravlax – waldorf saláta ágyon
Waldorf saláta angol zellerrel
Party zsemle
Saláták büfé asztalon
Ecetes vegyes savanyúságok
Friss saláta kavalkád, balzsamecetes dresszinggel

Leves:
Bakonyi sertés ragu leves, csombordos burgonya gombóccal

Főételek:
Lazacfilé, citromos pácolással, grillezve és
Fehérboros zöldbors mártással
Fogasfilé mandulás Panko bundában
Szarvas ragu illatos erdei gombákkal és vörösborral
Csirkemell, joghurtos pácolással, grillezve
Brokkoli, cukkini corn flakes kéregben sütve
Burgonya graten, édesköményes kecskesajtos tésztabatyuban
Grillezett paprika, cékla és édes burgonya
Párolt jázmin rizs, vörös rizzsel keverve

Desszertek:
Pogácsa vegyesen, asztalra bekészítve
Házi rétesek vegyesen
Trüffel mini torta

7,990.-/fő + áfa

5.2.1. Karácsonyi menü / SB

Minimum 50 fő
Büfé szerviz tálalással, köszöntő itallal és korlátlan italfogyasztással

Ital:
Köszöntő ital pezsgő
üditő szénsavas / kimért /
ásványvíz szénsavas és mentes / 0,75 /
Kávé, cappuccino és tea
Csapolt sör, Borok kancsóban ( fehér, rose, vörös )
Egyéb Ital nincs kalkulálva azt külön az italcsomagból választható.

Hideg ételek:
Sonkatekercs tormahabbal töltve
Sajttölcsér körözött krémmel
Töltött vitamin tojás
tartár mártás

Salátabár:
5 -féle friss saláta
3 -féle majonézes saláta
6 -féle savanyúság
Dresszingek, oliva olaj
Meleg étel kínálat chafingben:

Leves:
Halleves gyufatésztával
Húsleves zöldségekkel, petrezselymes daragaluskával és csiga tésztával

Főételek:
Pulykamell rolád gesztenyés töltelékkel, fehérboros tejszín mártással
Sertés oldalas omlósra sütve, BBQ módra
Marhapörkölt vörösborosan
Sertéskaraj Bécsi bundában sütve
Fogasfilé mandulás Panko bundában
Karfiol és brokkoli rántva, szezámos Bécsi bundában
Trappista sajt rántva, Bécsi bundában

Grill&WOK:
Csirkemell, joghurtos-zöldfűszeres pácolással
Görög grillezett sajt
Grillezet zöldségek, cékla, cukkini, gomba, paprika
Sertéskaraj, dijoni pácolással

Köretek:
Burgonya cikkek fűszeresen sütve
Burgonya püré
Párolt zöldségek, vajasan
Párolt rizs kukoricával
Tarhonya

Szeletelt kenyér:
fehér bagett, barna magvas bagett,

Desszert:
Somlói galuska
Profiterolls vanilia öntettel
Fekete erdei pohárkrém
Gyümölcs saláta
reForm sütemény: Black&White LM, GM

4.590.-/fő + Áfa

5.3.1. Karácsonyi menü

Minimum 50 fő
Tányér szerviz tálalással ( Mester menü)

Ital:
Pezsgő pohárral
üditő szénsavas / 0,2 /
Ásványvíz szénsavas és mentes / 0,33 /
Kávé, cappuccino és tea
Csapoltsör, Borok kancsóban ( fehér, rose, vörös )
Egyéb Ital nincs kalkulálva azt külön az italcsomagból választható.

Ételek / hideg és meleg:

Hideg előétel:

Kacsamáj pástétom, vörösáfonya dzsemmel
friss saláta szívek, csírával
Töltött tojás Kaszinó Royal ( lazackaviárral )
party zsemle

Leves:
Fácán erőleves, roppanós zöldségekkel és fácán húsgombóccal

Főétel:
Szűzpecsenye rózsaborskéregben sütve
Szárnyas hajdina ropogós ( Magyarország étele 2018 )
Párolt jázmin rizs, vörös rizzsel keverve
Vajon párolt zöldségek
Paprika mártás ( Magyarország étele )

Desszertek:
Pogácsa vegyese / tökmagos, sajtos /
Tiramisu erdei gyümölcs mártással

8,990.-/fő + áfa

• Desszert csomagok •

1.1.0. Sütemény csomag

Sós apró sütemények 100g/fő
A vendégek fogadására, érkezéskor kosárban kínálva.
Sós apró pogácsák: sajtos, tökmagos

Édes apró sütemények, a vacsora után, tálszerviz tálalással kínálva. 150g/fő
édes apró sütemény I. : linzer, isler, kókuszgolyó, zserbó, mézes krémes

690.-Ft/fő +Áfa

2.1.1. Sütemény menü

Sós apró sütemények 100g/fő
a vendégek fogadására, érkezéskor kosárban kínálva.
Sós apró pogácsák: sajtos, tökmagos

Édes apró sütemények, a vacsora után, tálszerviz tálalással kínálva. 150g/fő
édes apró sütemény I. : linzer, isler, kókuszgolyó, zserbó, mézes krémes

Tányér desszert
Somlói galuska

690.-Ft/fő +Áfa

2.1.2. Sütemény menü

Sós apró sütemények 100g/fő
A vendégek fogadására, érkezéskor kosárban kínálva.
Sós apró pogácsák: sajtos, tökmagos

Édes apró sütemények, a vacsora után, tálszerviz tálalással kínálva. 150g/fő
édes apró sütemény I. : linzer, isler, kókuszgolyó, zserbó, mézes krémes

Tányér desszert
Tórógombóc mester desszert
“liofilizált málnával szórt, narancsos mangó krémmel töltött túrógombóc,
portóis vörös áfonyával
fehércsokoládé ganache-val töltött kakaós túrógombóc,
mézes, pezsgő eszenciával
pirított pisztáciába forgatott, aszalt szilvás túrógombóc,
Borsmentamártássa”

2.200.-Ft/fő +Áfa

• Ital csomagok •

1.0.0. italcsomag

Alkohol mentes italok korlátlan fogyasztással:
Ásványvíz szénsavas és mentes
Szénsavas üdítő ital Cola, Fanta, Gyömbér
Rostos üdítőital / Narancs, Barack
Kávé, Cappuccino

2-4 óra időtartamra

1.1.0.
1,5-1,75 ös italokkal
750.-Ft +Áfa/fő

1.2.0.
0,5 ös italokkal
950.-Ft +Áfa/fő

1.3.0.
0,2-0,33 as italokkal
1.100.-Ft +Áfa/fő

1.0.E. italcsomag

Köszöntő ital:
Törley Pezsgő – édes, száraz, alkohol mentes

Alkohol mentes italok korlátlan fogyasztással:
Ásványvíz szénsavas és mentes 1,5/ü
Szénsavas üdítő ital Cola, Fanta, Gyömbér 1,75/ü
Limonádé friss citrommal és naranccsal
Rostos üdítőital / Narancs, Barack 1,5 /ü
Kávé, Cappuccino

6-8 óra időtartamra

1.1.E.
1,5-1,75 ös italokkal
1.200.-Ft +Áfa/fő

1.2.E.
0,5 ös italokkal
1.450.-Ft +Áfa/fő

1.3.E.
0,2-0,33 as italokkal
1.750.-Ft +Áfa/fő

2.0.E. italcsomag

Köszöntő ital:
Törley Pezsgő – édes, száraz, alkohol mentes

Alkohol mentes italok korlátlan fogyasztással:
Ásványvíz szénsavas és mentes 1,5/ü
Szénsavas üdítő ital Cola, Fanta, Gyömbér 1,75/ü
Limonádé friss citrommal és naranccsal
Rostos üdítőital / Narancs, Barack 1,5 /ü
Kávé, Cappuccino

Alkoholos italok korlátlan fogyasztással:
Csapolt sör / Soproni
Tárkánybor Eger/ Védett eredetű minőségi borok
Egri Csillag száraz fehérbor, Egri Sauvignon Blanc száraz fehér bor
Egri Kékfrankos Rozé félszáraz rozé bor
Egri Merlot félédes vörös bor, Egri kékfrankos száraz vörösbor

6-8 óra időtartamra

2.1.E.
1,5-1,75 ös italokkal
1.800.-Ft +Áfa/fő

2.2.E.
0,5 ös italokkal
2.250.-Ft +Áfa/fő

2.3.E.
0,2-0,33 as italokkal
2.550.-Ft +Áfa/fő

3.0.E. italcsomag

Köszöntő ital:
Törley Pezsgő – édes, száraz, alkohol mentes
Rövid italok 0,05 dl / létszám
Gyümölcs pálinka ( ágyas pálinka, valódi pálinka)
Jagermaister
Whisky Ballantines

Alkohol mentes italok korlátlan fogyasztással:
Ásványvíz szénsavas és mentes 1,5/ü
Szénsavas üdítő ital Cola, Fanta, Gyömbér 1,75/ü
Limonádé friss citrommal és naranccsal
Rostos üdítőital / Narancs, Barack 1,5 /ü
Kávé, Cappuccino

Alkoholos italok korlátlan fogyasztással:
Csapolt sör / Soproni
Tárkánybor Eger/ Védett eredetű minőségi borok
Egri Csillag száraz fehérbor, Egri Sauvignon Blanc száraz fehér bor
Egri Kékfrankos Rozé félszáraz rozé bor
Egri Merlot félédes vörös bor, Egri kékfrankos száraz vörösbor

6-8 óra időtartamra

3.1.E.
1,5-1,75 ös italokkal
2.600.-Ft +Áfa/fő

3.2.E.
0,5 ös italokkal
2.900.-Ft +Áfa/fő

3.3.E.
0,2-0,33 as italokkal
3.200.-Ft +Áfa/fő

Terembérlet, szállítás és dekoráció nem része a menünek.

Az árak tartalmazzák a menüben felsorolt kínálatot a megrendelt létszámnak megfelelően, CATERING szolgáltatással a Teri néni éttermében, nyitvatartási idő alatt. (Catering szolgáltatás: Felszolgáló személyzet, eszközök)

Helyben 5% – 18% az Áfa

Külső helyszínre kitelepült rendezvény esetében a CATERING költség a helyszín távolságától, a szükséges személyzet függvényében, egyedi árat adunk meg, mely a menü árhoz hozzá számolandó.

Kitelepülve 27% az Áfa

A Friedmannház elérhetőségei:

 

Címünk:

Budaörs, 2040 Ifjúság utca 22

Telefon:

+36 23 420 969

Telefon:

+36 (23) 223-030

Mobil:

+36 (20) 572-0601

Budaörs, 2040 Ifjúság utca 22

Budaörs, 2040 Ifjúság utca 22

Budaörs, Ifjúság u. 22, 2040 Magyarország

GPS:

N 47 27′ 30″   E 18 56′ 36″