• A Friedmann Kft. rövid története •

2000. május 15-én megvalósult a régi álom, és üzlettársunkkal megnyitottuk az első közös éttermünket. Hosszú folyamat előzte meg az eseményt, de úgy érzem megérte a fáradtságot. Az étterem, sőt, inkább vendéglátóipari komplexum több együttható egyidejűségéből jöhetett létre. Üzlettársam már több éve üzemeltetett gyorséttermet és kapcsolatban volt azzal a céggel, aki a jelenlegi vállalkozást is támogatta és segítséget nyújtott. Ez a cég a BUDAVIDÉK ZRt., amely egy már nem üzemelő ABC áruházuk újrahasznosítását akarta megoldani. Az alaprajzokat megkapva többszöri módosítással megrajzoltuk az étterem tervrajzát, amely később a Friedmann-ház nevet kapta. A tervrajzot engedélyeztetve, megkezdődhetett az átépítés. A jó ütemben haladó építkezésnek köszönhetően az étterem hamarosan felépült és megnyithattuk a nagyközönség előtt. Így a Friedmann Vendéglátó Kft. a Friedmann-ház üzemeltetője lett.

friedmann-haz

friedmann_etterem

A Friedmann-ház hasznos alapterülete több részből áll össze. Az 1200 nm-es házban az étterem része 500 nm. A főzőkonyha kiszolgálja a gyorsétterem, és a külső üzemeltetésű éttermeink igényeit is. Külön helységet kapott a hidegkonyha, amelyben a befejező munkálatokat tudjuk elvégezni, a főzést és előkészítést a közös helységekben oldjuk meg. Cukrászati részlegünkben hagyományos és különleges cukrásztermékeket is készítünk a mindennapos éttermi tésztákon kívül. Az étteremben helyet kapott egy gyorskiszolgáló étterem mely a környéken jól csengő „Teri Néni étterme” nevet kapta. Jó munkánknak köszönhetően nem csak a városban, hanem a környező településeken is ismerik az éttermet. A déli időszakban a gyorskiszolgáló étterem a helyben fogyasztáson kívül házhozszállítást is ellát, amit a környéken lakóknak és közelben lévő cégeknek szállítunk ki. A ’Teri néni étterme’ vendégköre több társadalmi réteg vásárlóiból áll össze. Megfordulnak a kisnyugdíjas vendégek mellett, a GYES-en lévő kismamák, a környéken dolgozó munkások, irodai dolgozók, de különböző cégek menedzserei is. 

bufe_asztal_hideg-konyhaA Teri néni éttermén kívül hidegkonyhát, cukrászatot és rendezvényszolgálatot is üzemeltet, utóbbit „Friedmann Party Service” néven. Budaörsön és a közeli településeken működő irodaházak és cégek, miután megismerték cégünk szolgáltatását és annak minőségét, egyre több kitelepüléses rendezvényt, házhozszállítást rendelnek tőlünk, aminek az előkészítését, főzését szintén a báziskonyhán végezzük el. A megnyitástól kezdve igen nagy nyilvánosságot kaptunk, ami persze a marketing munkának is köszönhető, de a szájhagyomány útján terjedő reklám nagyon jó hatást gyakorolt az Friedmann-ház széles körben való megismertetésében. A ház megnyitásakor 20 főt foglalkoztatott a cég, ez a létszám 2001 májusára 35 főre emelkedett. A nyitás után alkalmunk nyílt több helyen vállalati büfét üzemeltetni, illetve 2001 augusztusában megnyitottuk második gyorskiszolgáló „Teri Néni éttermünket” egy közeli irodaházban.

“Budaörsi Napló Cikk”   Eller Erzsébet

friedrich-antal

Teri nénit és unokaöccsét, Friedrich Antalt nem kell bemutatni Budaörsön. Az általuk több mint tíz éve üzemeltetett Friedmann ház, benne a gyorsétterem, a cukrászat és a hozzá kapcsolódó házhozszállítás illetve party szerviz igen kedvelt, városunk határain túl is. A kicsiktől a nagyobb és még nagyobb álló- és ülőfogadásaikra büszkék lehetnek. Idén nyáron néhány hétig egy sátorban üzemeltek, mert az Ifjúság utcai épületben kívül-belül átalakítások folytak. A beruházás kapcsán az ingatlan tulajdonosával, a Budavidék Zrt.-vel is szorosabbá vált a kapcsolatuk. Ahogy Friedrich Antal lapunkban nyilatkozta: partnerük bízik az üzleti elképzeléseikben, és többek között ennek köszönhető, hogy családi vállalkozásuk – ami mintegy 35 embernek a munkahelye – eddig sikerrel válaszolt a gazdasági válságra és a piac beszűkülésére, átalakulására. A Friedmann-ház a korábbinál elegánsabb lett – bár a végleges belső képhez néhány kisebb dolog, mint például az új virágtartók és dekorációk még hátra vannak – és több funkciós. Ez utóbbi azt jelenti, hogy négy részre osztható a tér: a legnagyobb értelemszerűen a gyorsétterem (Teri néni étterme). A kínáló pultokban 11-től fél 3-ig a korábbinál bővebb és folyamatos választék, amit elsősorban munkaszervezéssel értek el, és célja, hogy ne legyen nyitáskor sem sorban állás. Újdonság a mobilpult, ahonnan a vendégek, hasonlóan a már korábban meglévő salátapulthoz, saját maguk szedhetnek ételt a tányérokba, például grillezett ételeket, desszerteket, amit dekára fizethetnek ki. Ez is főként azoknak kedvez, akik sietnének. Az étterem mellett, azonos légtérben, de elkülönül a kávézó (cafe & bistro), ahol a saját cukrászat termékei mellett szendvicsek és persze kávék, italok kaphatók 11-tól 19 óráig. Mellette kialakítottak egy 60 fő befogadására alkalmas konferencia termet, ami rendelkezik kivetítő projektorral, dekor LED fallal illetve a korszerű előadók feltételeivel. A korábbi teraszt pedig beépítették, és itt egy 15-20 fős VIP termet hoztak létre, ahova kisebb születésnapi ünnepséget vagy céges megbeszéléseket képzeltek el. Mivel az étterem és a konferencia terem a mozgatható válaszfalaknak köszönhetően egybe nyitható, igény szerint bővíthető vagy szűkíthető, átrendezhető, természetesen a korábban itt megszokott nagyobb rendezvények, mint az esküvők vagy bálok számára sem kell máshol helyet keresni. A Friedmann ház üzleti hitvallása, hogy a jó minőségű ételeket, minőségi kiszolgálást elérhető áron kínálják, ha úgy tetszik, jó ár/érték arányon. Természetesen, ahogy eddig, a jövőben is lesznek akciók – mondja a Friedrich Antal – hiszen ezt ma már szinte elvárják az emberek. De nem azokra szeretnének építeni, akik az akciók hatására elcsábulnak, hanem a visszatérő vendégekre. A vendégeink körét elsősorban úgy szeretnék tehát bővíteni, hogy aki már járt náluk, az hozza el legközelebb az ismerőseit is. A környező irodaházakból például eddig is sokan ebédeltek náluk, de volt egy öltönyös-nyakkendős réteg, akik azért nem tértek be, mert attól féltek, hogy ételszagúak lesznek. Ezt a problémát egy nagyteljesítményű elszívó beépítésével oldották meg. A választék bővítését már említettük, és ehhez igazodik a nyitva tartás fent leírt változása. November közepétől pedig vasárnap is nyitva lesznek, amikor a családokat várják, svédasztalos kiszolgálással, korlátlan fogyasztási lehetőséggel. Az árakat ehhez is úgy állapították meg, hogy egy négyfős család számára tízezer forint alatt maradjon a számla.

2014
Új korszak indul a cégcsoport történetében…

A Friedmann-ház hasznos alapterülete több részből áll össze. Az 1200 nm-es házban az étterem része 500 nm. A főzőkonyha kiszolgálja a gyorsétterem, és a külső üzemeltetésű éttermeink igényeit is. Külön helységet kapott a hidegkonyha, amelyben a befejező munkálatokat tudjuk elvégezni, a főzést és előkészítést a közös helységekben oldjuk meg. Cukrászati részlegünkben hagyományos és különleges cukrásztermékeket is készítünk a mindennapos éttermi tésztákon kívül. Az étteremben helyet kapott egy gyorskiszolgáló étterem mely a környéken jól csengő „Teri Néni étterme” nevet kapta. Jó munkánknak köszönhetően nem csak a városban, hanem a környező településeken is ismerik az éttermet. A déli időszakban a gyorskiszolgáló étterem a helyben fogyasztáson kívül házhozszállítást is ellát, amit a környéken lakóknak és közelben lévő cégeknek szállítunk ki. A ’Teri néni étterme’ vendégköre több társadalmi réteg vásárlóiból áll össze. Megfordulnak a kisnyugdíjas vendégek mellett, a GYES-en lévő kismamák, a környéken dolgozó munkások, irodai dolgozók, de különböző cégek menedzserei is. 

A Teri néni éttermén kívül hidegkonyhát, cukrászatot és rendezvényszolgálatot is üzemeltet, utóbbit „Friedmann Party Service” néven. Budaörsön és a közeli településeken működő irodaházak és cégek, miután megismerték cégünk szolgáltatását és annak minőségét, egyre több kitelepüléses rendezvényt, házhozszállítást rendelnek tőlünk, aminek az előkészítését, főzését szintén a báziskonyhán végezzük el. A megnyitástól kezdve igen nagy nyilvánosságot kaptunk, ami persze a marketing munkának is köszönhető, de a szájhagyomány útján terjedő reklám nagyon jó hatást gyakorolt az Friedmann-ház széles körben való megismertetésében. A ház megnyitásakor 20 főt foglalkoztatott a cég, ez a létszám 2001 májusára 35 főre emelkedett. A nyitás után alkalmunk nyílt több helyen vállalati büfét üzemeltetni, illetve 2001 augusztusában megnyitottuk második gyorskiszolgáló „Teri Néni éttermünket” egy közeli irodaházban.

"Budaörsi Napló Cikk" Eller Erzsébet

friedrich-antal

Teri nénit és unokaöccsét, Friedrich Antalt nem kell bemutatni Budaörsön. Az általuk több mint tíz éve üzemeltetett Friedmann ház, benne a gyorsétterem, a cukrászat és a hozzá kapcsolódó házhozszállítás illetve party szerviz igen kedvelt, városunk határain túl is. A kicsiktől a nagyobb és még nagyobb álló- és ülőfogadásaikra büszkék lehetnek. Idén nyáron néhány hétig egy sátorban üzemeltek, mert az Ifjúság utcai épületben kívül-belül átalakítások folytak. A beruházás kapcsán az ingatlan tulajdonosával, a Budavidék Zrt.-vel is szorosabbá vált a kapcsolatuk. Ahogy Friedrich Antal lapunkban nyilatkozta: partnerük bízik az üzleti elképzeléseikben, és többek között ennek köszönhető, hogy családi vállalkozásuk – ami mintegy 35 embernek a munkahelye – eddig sikerrel válaszolt a gazdasági válságra és a piac beszűkülésére, átalakulására. A Friedmann-ház a korábbinál elegánsabb lett – bár a végleges belső képhez néhány kisebb dolog, mint például az új virágtartók és dekorációk még hátra vannak – és több funkciós. Ez utóbbi azt jelenti, hogy négy részre osztható a tér: a legnagyobb értelemszerűen a gyorsétterem (Teri néni étterme). A kínáló pultokban 11-től fél 3-ig a korábbinál bővebb és folyamatos választék, amit elsősorban munkaszervezéssel értek el, és célja, hogy ne legyen nyitáskor sem sorban állás. Újdonság a mobilpult, ahonnan a vendégek, hasonlóan a már korábban meglévő salátapulthoz, saját maguk szedhetnek ételt a tányérokba, például grillezett ételeket, desszerteket, amit dekára fizethetnek ki. Ez is főként azoknak kedvez, akik sietnének. Az étterem mellett, azonos légtérben, de elkülönül a kávézó (cafe & bistro), ahol a saját cukrászat termékei mellett szendvicsek és persze kávék, italok kaphatók 11-tól 19 óráig. Mellette kialakítottak egy 60 fő befogadására alkalmas konferencia termet, ami rendelkezik kivetítő projektorral, dekor LED fallal illetve a korszerű előadók feltételeivel. A korábbi teraszt pedig beépítették, és itt egy 15-20 fős VIP termet hoztak létre, ahova kisebb születésnapi ünnepséget vagy céges megbeszéléseket képzeltek el. Mivel az étterem és a konferencia terem a mozgatható válaszfalaknak köszönhetően egybe nyitható, igény szerint bővíthető vagy szűkíthető, átrendezhető, természetesen a korábban itt megszokott nagyobb rendezvények, mint az esküvők vagy bálok számára sem kell máshol helyet keresni. A Friedmann ház üzleti hitvallása, hogy a jó minőségű ételeket, minőségi kiszolgálást elérhető áron kínálják, ha úgy tetszik, jó ár/érték arányon. Természetesen, ahogy eddig, a jövőben is lesznek akciók – mondja a Friedrich Antal – hiszen ezt ma már szinte elvárják az emberek. De nem azokra szeretnének építeni, akik az akciók hatására elcsábulnak, hanem a visszatérő vendégekre. A vendégeink körét elsősorban úgy szeretnék tehát bővíteni, hogy aki már járt náluk, az hozza el legközelebb az ismerőseit is. A környező irodaházakból például eddig is sokan ebédeltek náluk, de volt egy öltönyös-nyakkendős réteg, akik azért nem tértek be, mert attól féltek, hogy ételszagúak lesznek. Ezt a problémát egy nagyteljesítményű elszívó beépítésével oldották meg. A választék bővítését már említettük, és ehhez igazodik a nyitva tartás fent leírt változása. November közepétől pedig vasárnap is nyitva lesznek, amikor a családokat várják, svédasztalos kiszolgálással, korlátlan fogyasztási lehetőséggel. Az árakat ehhez is úgy állapították meg, hogy egy négyfős család számára tízezer forint alatt maradjon a számla.

2014
Új korszak indul a cégcsoport történetében…

A Friedmannház elérhetőségei:

Címünk:

Budaörs, 2040 Ifjúság utca 22

Telefon:

+36 23 420 969

Telefon:

+36 (23) 223-030

Mobil:

+36 (20) 572-0601

Budaörs, 2040 Ifjúság utca 22

Budaörs, 2040 Ifjúság utca 22

Budaörs, Ifjúság u. 22, 2040 Magyarország

GPS:

N 47 27′ 30″   E 18 56′ 36″